A közönséges vadgesztenye, vagy egyszerűen csak vadgesztenye, latin nevén Aesculus hippocastanum, közkedvelt dísznövény, melyet elsősorban közterületek (parkok, utak, arborétumok, stb.) díszítésére alkalmaznak, de esetenként nagyobb magánkertek ékeiként is használatosak. Rendszertanilag a szappanfafélék családjába tartozik, közeli rokona a szintén jól ismert juharoknak.

A vadgesztenye Magyarországon nem őshonos, a Balkán-félsziget hegyvidéki erdeiből származik, feltehetőleg a török hódoltság idején érkezett hazánkba.

Kedvező körülmények között 20-30 m magasra is megnövő nagytermetű fa, lombkoronájának alakja változatos, de a városokban ültetett fajtáké általában oszlopos, kevéssé széttrerülő. Virágai fehér színűek, tetszetősek, felálló fürtökben csoportosulnak. Levelei sötétzöldek, egy levél 5-7 tenyeresen összetett levélkéből áll össze. A levélkék széle fűrészes. Termése felnyíló toktermés, a benne lévő mag fényes, barna, a felnyíló zöld burkot ritkásan tüskék fedik.

Termése (és levele) jelentős mennyiségben tartalmaz szaponinokat, melyek miatt az ember számára mérgező, ugyanakkor megfelelő technológia mellett gyógyászati célra felhasználható.

Vadgesztenyelevél-aknázómoly

A vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ochridella) a vedeszetenyefák legfőbb ellensége. A parányi, alig 5 mm nagyságú lepke a keskenyszárnyú molyok családjába tartozik. Bár a vedgesztenye évszázadok óta díszlik hazánkban és szerte Európában, e kártevőjével 1985-ig senki sem találkozott, ekkor találtak rá Macedóniában. Nemsokára rohamos terjedésbe kezdett Európában, az első hazai példányt 1993-ban találták meg. Azóta az ország minden részén elterjedt, nyomát sínylődő, már nyáron lombjukat vesztett vadgesztenyefák jelzik.

A fő károsító alak –ahogy más lepkék esetében is általános – a hernyó. A faj nevét a hernyó táplálkozási szokásairól kapta. A lárva olyan apró, hogy a vadgesztenye levelének belsejében táplálkozik úgy, hogy a levél bőrszövete ép marad, így a lárva védelmet élvez a külvilág veszélyeitől. Az így kialakított járatokat nevezzük aknáknak. A károsított levélrész eredeti feladatát nem képes többé ellátni és hamarosan elszárad.

Évente számos nemzedéke nő fel, így tavasztól őszig folyamatosan kell számítani a jelenlétére. A megtámadott fák már messziről felismerhetők, a szép élénkzöld lombozatba már nyár elején barna levelek vegyülhetnek, nyár végére pedig akár teljes lombvesztéssel is járhat a moly kártétele.

Mit tehetünk ellene?

Avar megsemmisítése: A vadgesztenyelevél-aknázómoly bábjai a lehullott levelekben telelnek át. Ezekből a levelekből kelnek ki tavasszal az első molylepkék és kezdik meg az azévi fertőzést. Az avar megsemmisítésével csökkenthetjük a fákra nehezedő tavaszi kártevőnyomást, ugyanakkor egészen biztos, hogy a környéken lévő más vadgesztenyefák avarjából előbb-utóbb rátalálnak a fákra a lepkék. Az ősszel keletkező avart elszállíttathatjuk a zöldhulladékkal, megfelelő körülmények között komposztálhatjuk, beásással, szántással a talajba forgathatjuk, vagy ahol erre lehetőség van, elégethetjük.

Permetezés: A permetezés a növényvédelem (a kultúrnövények károsítóktól való megkímélése) legalapvetőbb módszere, melynek során a növényvédő szert a növények felületére juttatva elérjük, hogy találkozzon a károsító szervezettel –legyen az gomba vagy rovarkártevő- és így kifejthesse hatását. A vadgesztenyelevél-aknázómoly esetében a probléma a permetszer eljuttatátása a növény felületére. Jelenleg nincs hatékony módszer egy fejlett vadgesztenyefa teljes lombfelületének permetezésére, így ez a módszer legfeljebb a fiatal, kis méretű fák esetében használható. [írjak a környezeti hatásairól? pl. szer elsodródása?]

Injektálás: Jelen tudásunk szerint a nagy méretű fák növényvédelmére leginkább megfelelő módszer… [Ezt lehet, hogy nektek kéne]

Más növény választása: Ha faültetés előtt állunk, vegyük figyelembe, hogy az adott növénynek milyen kártevői, kórokozói ismertek és lehetőleg olyan fajt válasszunk, mely jelen tudásunk szerint viszonyleg problémamentes. Ebből a szempontból gyakran jó választásnak bizonyulnak őshonos fafajaink (pl. tölgyek, bükkök, nyírek, stb.), melyeknek ugyan számos fogyasztója él hazánkban, mégis az évezredes közös fejlődésnek köszönhetően a növények képesek tolerálni a rovarok és kórokozók jelenlétét és díszítőértéküket megtartani. Ugyanakkor az, hogy egy növény „problémamentes”, korántsem biztos, hogy így is marad. Évről-évre újabb és újabb károsítók jelennek meg hazánkban, melyek veszélyeztetik kultúrnövényeink épségét. A közönséges vadgesztenye helyett jó választás lehet a hússzínű vadgesztenye, mely megjelenésésben a közönséges vadgesztenyére hasonlít, de az aknázmómoly kártételére nem fogékony.